AGRITECHNIKA: a Massey Ferguson 5700 SL az Év Traktora győztese az univerzális traktor kategóriában!

A négyhengeres MF 5713 SL a legjobb univerzális traktor díját nyerte a 23 tagú szakértő zsűritől a 2016-os az Év Traktor versenyben.

„A Massey Ferguson számára nagy megtiszteltetés a díjazás, különösképpen ebben a hagyományosan nagyon fontos lóerő szegmensben”

– mondta el Campbell Scott,a cég marketing vezetője majd folytatta: „az erőgép számos egyedülálló megoldással rendelkezik a meggyőző tervezés mellett. A zsűri döntését az innovatív füstgázkezelő rendszer beépítése alapozta meg.

A Massey Ferguson vadonatúj 100 -130 LE-s szériája nyerte a legnagyobb mezőnyt felvonultató univerzális kategória díját! A hazánkban 2016 közepén bemutatkozó modell nagyban hasonlít az elődmodell „ötezerhatosokra”, annak megoldásait használja. Az SCR és DOC rendszerek együttes használata révén pedig teljesíti a Tier IV final előírásokat.

Picture16

Kategóriaelső motor és füstgázkezelő technológia

„Partnereink profitálnak abból az úttörő munkából, amit a Massey Ferguson 2008 óta végez az SCR rendszerek bevetésével kapcsolatban a mezőgazdaságban. A korai döntés az SCR rendszerek mellett azt eredményezte (melyeket lassan minden gyártó átvesz), hogy a motortechnológiát és a traktor tervezését az első lépésektől kezdve logikusan és hatékonyan lehetett egy egységbe összeilleszteni. Ez azt jelenti, hogy az olyan műszaki megoldások, amelyek a szigorodó környezetvédelmi értékek végett kerültek beépítésre tökéletesen illeszkednek a traktorba és nem kell kompromisszumot hozni a tervezéskor teljesítményben, hatékonyságban, hasmagasságban, karbantartásban vagy akár a szabad kilátásban sem a traktorból.” – mondta el Campbell Scott a Massey Ferguson marketing vezetője.

Az MF 5700 SL széria gépei NÉGYHENGERES 4.4 l-es AGCO POWER (SISU) motorokkal érkeznek, melyekben sikerült az elődszéria háromhengeres modelljeinek az üzemanyag-gazdaságosságát megőrizni.  A vadonatúj „All-in-One“ (minden egyben) füstgázkezelő rendszer azt jelenti, hogy SCR és dízel oxidációs katalizátor (DOC) együtt található meg a traktorokban. Az egységek menetirány szerinti jobb oldalon helyezkednek el így nem zavarják a kilátást és illeszkednek a traktor megjelenésébe, még a kipufogó sem vastagabb bármelyik más MF modellnél.

Az újonnan kialakított motor és kipufogógáz tisztító egység olyan speciális porlasztó rendszerrel rendelkezik, amelyik a kipufogógázokat és dízel koromszemcséket a lehető legjobban keveri össze az AdBlue-val. Ez bizonyult a leghatékonyabb módszernek a káros nitrogén-oxid kibocsátás minimalizálására. A rendszer ezen túlmenően karbantartás-mentes. A további újdonságokhoz tartozik még egy elektronikusan szabályozott Wastegate turbófeltöltő és egy új, negyedik generációs Common-Rail befecskendező rendszer is, amelyek rugalmasabbá, „harapósabbá“ teszik a traktort és tovább javítják a hatékonyságot.

7

E fejlett technológiák és az egyes komponensek intelligens összekapcsolása végett a motor üzemi hőmérsékletét jelentősen le lehetett csökkenteni, ami által a hűtőegységet és a motorháztetőt sem kellett megnövelni. Így a jól bevált „szabad kilátás“ panoráma koncepció tökéletesen megmaradt. Csupán a motorháztetőn kellett kialakítani új szellőzőnyílásokat az előző szériánál nyert tapasztalatok alapján a megnövelt hűtési teljesítmény biztosítására.

Modell MF 5710 SL MF 5711 SL MF 5712 SL MF 5713 SL
Hajtómű Dyna 4/Dyna 6 Dyna 4/Dyna 6 Dyna 4/Dyna 6 Dyna 4/Dyna 6
LE* max. 2000 f/p-nél 100 110 120 130
Nyomaték maximum 1500 f/p-nél 420Nm 468Nm 502Nm 545Nm
Motor AGCO Power 4.4 l, 4 heng , Tier 4 Final SCR
Fülkefelszereltségi szintek Essential/Efficient/Panoramic

*ISO TR14396

Dyna-4 és Dyna-6 váltók megmaradt értékekkel

Minden MF 5700 SL modell esetében választhatunk Dyna-4 és Dyna-6 hajtómű között, melyek egy nagyon hasznos és népszerű funkcióval is fel vannak szerelve: a fékpedál benyomásával a váltó automatikusan „kikuplungol”. Ez például homlokrakodóval való munkavégzéshez nagyon előnyös. Az opcionális AutoDrive rendszer szántóföldi munkavégzés közben a főcsoporton belüli legoptimálisabb fokozatba „teszi“ a váltót. Közúti munkavégzés közben terhelés függvényében az összes fokozatból „választja ki“ a hajtómű a legoptimálisabbat.

Alapfelszereltségként a Dyna-6 hajtóműnek mind a 24 előre és hátrameneti fokozatát – 4 főcsoport, egyenként 6 fokozattal  – kuplungolás nélkül lehetséges váltani. A Dyna-4 váltónál (4 főcsoport, 4 fokozattal csoportonként) hasonlóan nem szükséges kuplungot használni a teljes 16 előre és 16 hátrameneti tartományban.

MF 5700 SL – legfőbb jellemzők:

  • Gazdaságos AGCO Power 4 hengeres motorok (Tier 4 final) 4.4 l-es hengerűrtartalommal és karbantartásmentes „All in One“ SCR + DOC rendszerekkel
  • Dyna-4- és Dyna-6 hajtóművek, részben vagy teljesen automatikus vezérléssel
  • Vadonatúj MF mellsőhíd rugózás, amely hatékonyabb és teljesen integrálva van a járműbe – még beépített mellső emelőmű és frontrakodó használatakor is
  • Több választható erőteljes hidraulika rendszer érhető el: zártrendszerű CCLS 110 l/perccel vagy Open Center High Flow nagy teljesítményű nyitott rendszerű 100 l/perccel. Opcióban ujjhegy- vagy joystickvezérléssel a fülkéből.
  • Új, nagyobb színes kijelző egyedi beállítási lehetőségekkel
  • SpeedSteer
  • AutoGuide 3000 automata kormányzási rendszer innovatív „Go-Modus“ funkcióval
  • Gyári frontrakodó előkészítés